Helyes gyakorlatok

Problémás fiataloknak nyújt szociális támogatást egy kis ifjúságvédelmi szervezet, amelynek feltűnt, hogy az 50 év feletti munkavállalói rendszeres időközönként hiányoztak vagy hosszabb idejű betegállományban voltak. Annak érdekében, hogy megtartsa a tapasztalt munkavállalóit, egy kísérleti projektet készítettek azzal a céllal, hogy önkéntes részvételi alapon újratervezzék a feladatköröket.

Egy nagy szénbányászattal foglalkozó vállalat növekvő arányú betegállománnyal, valamint munkavállalók körében jelentkező váz- és izomrendszeri problémákkal szembesült. A vállalat kezdeményezett egy programot a betegállomány és a csökkentésére a megbetegedések megelőzése érdekében. Emellett figyelemfelhívó akciókon és egészségfejlesztő tevékenységeken keresztül megcélozta munkavállalók egészségének javítását is.

Egy kis családtámogató szervezet csak női munkaerővel rendelkezik, akik jelentős mértékű stressztől és kiégéstől szenvedtek a munkából eredő magas érzelmi megpróbáltatások következtében. Szükséges volt találni egy módszert, hogy javítsanak a munkakörülményeken, és csökkentsék a fluktuációt.

Egy 500 embert foglalkoztató reptéri szolgáltató vállalat munkavállalóinak több mint fele műszakokban dolgozik. Az utóbbi években a vállalat számára egyre növekvő problémát jelentett a betegállomány és a csökkenés. Elindítottak egy programot, hogy javítsák a munkavállalók általános egészségügyi helyzetét és a munka és a magánélet egyensúlyát, a teljes életpálya vonatkozásában.

Egy nagy multinacionális cég kezdeményezett egy egészségfejlesztési programot, hogy egészségesebb munkahelyet alakítson ki minden korosztály számára. Felismerték, hogy a különböző munkavállalókat eltérő dolgok motiválják és elhatározták egy olyan program létrehozását, ami mindenki számára tartalmaz valami pozitívumot.

Egy cement gyár több mint 200 dolgozót foglalkoztat, melynek közel egyharmada 50 év feletti. Mivel az idősebb munkavállalók munkahelyi baleseteinek kockázata magasabb, a vállalat szeretett volna arra összpontosítani, hogy a munka egészségesebb és biztonságosabb legyen mindenki számára.